Hat deka.

Immáron harmadszor indultam útnak az éven, a két Préris nullázás után, bizakodva. Kétszáz kilométernél is hosszabb út, korán kelés, unalmas autópálya szakaszok, szokásos benzinkútnál pihenő. Kávé, "egysöröm", indulás, még szűk egy óra. A navi az ötvenegyesről Bugyi felé fordított, kicsit megijedtem, de aztán arra gondoltam, nagy baj nem lehet…

Sorsolásra éppen betoppantam, barátom és édesapja már ott didergett a csípős hidegben, Doki elkezdte az ismertetőt kezdődhetett a sorsolás. Laci szólított, véglegesítette magában nevem helyesírását, a 31-es helyet a D szektorba húztam. Úgy hallottam, a közepe jobb. Mint utóbb kiderült, jobb is volt. Az egyik leghalszegényebb szektor lett a miénk. A part lebólyázása ellenére a szélre húzó versenyző, egy kedves öregúr hozta a szektort, igaz ő is szerény eredménnyel. 

A nevelő tó egyébként kitűnő versenypályának látszott, teljesen kocka, nincs benne egy kanyar sem. Kicsit erősebb botokkal érkeztem, gondoltam meghorgászom a tó közepét, nagyobb halak reményében. De mint később kiderült, nem ettől függött. Első kapásom reménykeltő volt. Határozottan, folyamatosan hajlott be a bot vége, mondhatni szokásos hanyagságom, nemtörődömségem hozta a "várt" eredményt. Ki kellett volna cserélni a zsinórt, elérett a tavalyi nap sugárzásától. Az első haltól könnyen megszabadultam.

Nem baj, még csak most kezdődött. A szél fújt. Hol erősen, hol meg jobban. Tavaszi szél vizet áraszt. De legalábbis hullámokat kelt. A fülem azért a biztonság kedvéért bedugtam, emlékezve nemrég megélt középfültő gyulladásom okozta fájdalmakra. Na akkor harcra fel! Jöttek is a halak szépen, nem éppen nagyok, de szaporák. Négyet fogtam félóra alatt, de aztán egy picit csendesedett a kapókedv. Mikor egy kárász felakasztotta magát a végére, már rosszat sejtettem. Sokat ma sem fogok.

Dél körül öt pontyom és az öngyilkos kárász várt a mérlegelőkre. Picivel több, mint 8 kiló, alig másfeles átlag. Barátom ugyanennyi darabszámból, kétszer ennyinél tartott. Ebből is csak tanulni lehet, már kész a terv a fejemben a következő versenyre. Ez éltet, ez hajt, a következőre tervezés, gondolkodás lehetősége. A verseny végére, ami kettőkor érkezett el - én azt hittem háromig tart, de hát nem is én lennék, ha tudtam volna - nekem jött még két ponty, sokaknak már nem kellett megvárni a mérleget. A kevés fogott hal ellenére bizakodva vártam a mérlegelést, hátha. Az eredményhirdetés előtt direkt nem néztem meg a mögöttem sorakozók mérlegelését. Kell egy kis izgalom. Tarhonyás hús, kóla, jöhetnek a kupák.

Szektormohoz érve A-Tibi nevét hallottam harmadiknak említeni, majd a fogott súlyát, ami azért mellbevágott. Hat nyomorult dekával többet mutatott a mérleg az ő neve mellett! Hat dekával nekem is lehetne többem. Egy kavics, egy fél marék földecske, vagy egy rendesebb pontytetű is nyom annyit! De ahogy a szél mozgatatta a mérlegelő zsákot, nekem volt is hat dekával többöm, de hát az került beírásra, ami került, Mondtad Tibi, számoltad mennyi kell. Én, ha a helyedben lettem volna és látom az eredményt, annyit íratok be, hogy holt verseny legyen. De nem tetted. Vesztettem. Jobb voltál Tibi, ezért most be is jelöllek ismerősnek. Hogy ne felejtsem el. Következő vasárnap találkozunk. Elvárom, hogy egy szektorba húzz velem. Revansot kérek. Győzzön a jobbik törp! Akarom mondani, horgász! :)))