Rendezvények

 
Villantó horgásztó
2019. december 07.
Nevezők: 16
Rendező:
Törökbálinti tó
2019. december 14.
Nevezők: 62
Rendező:
 

Partnereink

 

 

 


Ajánló

 

Galéria és képek

 
 276   0
 
 
 258   0
 
 235   0
 
 
 634   1
 
 283   0
 
 
 293   0
 

Szavazás

 

 
 

Friss hírek

 
Egyéb   2015. november 01.   1 hozzászólás
 

Október 25-én volt a Halat.hu Ősz Kupa sorozat negyedik, záró fordulója, melyre nyolc olyan horgász is érkezett, akinek esélye volt megnyerni az Ősz Kupát.

zöttük is az egyik legjobb pontszámmal valamint a legtöbb fogott súllyal érkezett a fordulóra Hoffmann Ferenc, vagy inkább ahogy sokan horgász berkekben ismerik Hofiferi. Az előző Préri fordulón horgászott szekor egyes, majd a Jokeron elért szektor kettő után három ponttal és a másik két három pontos versenyzőnél sokkal több fogott súllyal, matematikailag az első helyen érkezett. A legrosszabb szektoreredmények dobási lehetősége miatt azonban természetesen nem lehetett biztos a végső eredményben, keményen meg kellett küzdeni a győzelemért. Mivel végül ez sikerült, ennek kapcsán született az alábbi beszélgetés, ha úgy tetszik akkor a megtett útról idáig:

Szia Feri! Szeretnék feltenni pár kérdést a horgászatról és ha nincs ellenedre párat a horgászaton kívüli életedről is. Mehet?

 - Szia! Persze, mehet! :)

 Vannak kérdések amik kikerülhetetlenek, ha egy horgászkarriert szeretnénk áttekinteni: mikor kezdtél horgászni, ki indított el az úton és kötődnek-e konkrét vízterülethez az első lépéseid?

 -  Húúú, nagyon kis koromban kezdtem, talán még 5 éves sem lehettem. Dömsödön volt egy kis nyaralónk, és mivel apum szeretett pecázni, így elkerülhetetlen volt, hogy engem is megfertőzzön. Olyan 18 éves koromig minden nyaramat ott töltöttem, és az RSD-n kergettem a halakat (lényegében minden nap), kezdetben spiccbottal később hagyományos fenekezővel. A csónak alóli sügerezés talán a legmaradandóbb élmény ebből az időszakból. Ha pontyokat akartunk fogni, akkor pedig a Préri horgásztóra jártunk el általában. Talán ezért is lettem ennyire Préri-fan :)

 Mikor és hogy jutottál el először horgászversenyre?

 - Olyan 6-8 éve lehetet. És persze ez is a Prérihez köthető. Láttam egy Energos versenykiírást, és mivel szerettem is a vizet, a halat is viszonylag jól fogtam, így megpróbálkoztam vele. Ez után találtam meg a Tusa sorozatot és pont egy Préris éjszakai tusa következett, erre is elmentem és egyből be is akadt egy szektor 1. Hozzáteszem, ekkor még feederbotom sem volt, mert: „hogy lehetne egy olyan vékony bottal irányítani a halat, teljesen hülyeség az egész módszer” :)

Mit jelent Neked a horgászat és mit a horgászversenyzés?

 - A peca teljesen kikapcsol, ha egyedül megyek. Ha családdal vagy a haverokkal, akkor meg végig megy a röhögés és persze egymás „savazása” :). Amióta jobban elmélyedtünk a versenyekben, azóta lényegében minden hobbipeca egyben teszt is a szórakozás mellett, de ez szerintem így is van rendjén. A versenyzés pedig az állandó agyalást és ezáltal a folyamatos fejlődést hozza magával. Ha nem járnék versenyekre, közel nem fognék ennyi halat a hétköznapi pecákon sem. Minden versenyből lehet tanulni legalább egy-egy apró dolgot, amikből aztán a egyre jobban összeáll a kép.

 Hol és milyen halra horgászol vagy horgásznál legszívesebben?

 - A békéshalas feederezés nekem teljesen megfelel. Nem vonz sem a pergetés, sem a rakózás, de még a tengeri horgászatról sem álmodozom. A jövőben feederes keszegezésre is szeretnék majd rámenni, mert ebben nem kis hiányosságaim vannak, és időnként van hogy megunom, hogy szinte mindig ponty csavarja el a spiccet a tavakon. A kis angol tavacskák egyébként nagyon tetszenek.

 Hogy viszonyul a környezeted a hobbidhoz? Át lehet szerinted adni a horgászat „lényegét” annak aki nem pecázik?

 -  Mivel ez egy nagyon régi hobbim, így mindenki megszokta már körülöttem a családban, ráadásul alakultak ki olyan barátságok is, amit a pecának és a versenyeknek köszönhetek. Aki soha nem pecázott, az nem tudja mit hagy ki.

 A halak visszaengedése a versenyeken kötelező, van hogy viszel haza halat hétköznapi pecákól? Van kedvenc halételed vagy abszulút nem tekintesz a halakra ehető zsákmányként?

 - Előfordul, hogy elkap a „kannibálkodás” és viszek haza halat, de elég ritka. Szerintem nincs amúgy azzal semmi baj, ha az emberek visznek haza halat egy vízről, ameddig azt nem mértéktelenül teszik. Nagyon szeretem egyébként a halételeket, legjobban a halászlevet (persze, ahogy anyukám csinálja ).

A horgászatot sokan egy nagyon magányos sportnak képzelik el. Mi a véleményed erről?

 -  Előfordul, hogy én is jobban szeretek egyedül kiülni a bot mellé, de ennek ellenére sem mondanám kicsit sem magányos sportnak. Elég ha megnézzük az amatőr versenyek hangulatát reggel a sorsolás előtt.

 A Facebook oldalad szerint sportmenedzsernek tanultál/tanulsz a TF-en, így szakemberként van rálátásod a sportra. A horgászatot mennyire tartod sportnak?

 - A szakember azért erős kifejezés :). Kikapcsol, mindig van benne fejlődési lehetőség, sokszor kellemesen lefáraszt, a versenyekkel megjelenik benne a versengés, és a végső győzelemre való törekvés. Így szerintem a versenypeca abszolút tekinthető sportnak. Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki azért nyomja, mert szeretne a legjobb lenni, vagy a legjobbak között lenni (bár ez még nagyon messze van, de ezzel legalább tisztában is vagyok :)). Amatőr versenyeknek nevezzük ezeket a versenyeket, de ez szerintem már rég kinőtte a régi amatőr versenyek kategóriát. Mondjuk én a pókert is sportnak tekintem, szerintem rengeteg hasonló elem van a kettőben ilyen téren.

 Kötődsz valamilyen márkához felszerelésben, etetők és csalik terén, vagy mindenre nyitott vagy ami felbukkan a piacon?

 - Kötődni nem kötődök, de vannak olyan márkák, amikkel már párszor megégtem, és azokhoz inkább nem nyúlok.

 Van példaképed az ismert vagy a hétköznapi horgászok körében?

 - Példaképem igazából nincsen, de szerintem van jó néhány túlértékelt, agyon sztárolt horgász, akik valójában lehet annyira nem is jók, csak elég agresszíven nyomják magukat egy-egy jó versenyük után és ehhez tömegek asszisztálnak. Persze amikor épp nincs eredmény akkor meg csönd van… És itt még mindig amatőr versenyekre gondolok. Ami példaértékű lehet szerintem az a Matulások közvetlensége és hozzáállása a pecához.

 Megnyerted a halat.hu Ősz kupasorozatát, amihez itt is gratulálok. Erős mezőny volt, legalább két versenyen elöl kellett végezni az összetett dobogóhoz. Mit gondolsz mi volt ennek a sikernek a titka?

 - Köszi szépen itt is!  A siker titka a csapatmunka volt. Nekem kellett megfognom a halakat a versenyeken, de ebben benne volt az egész „csapat”, és akkor itt meg is nevezném a srácokat: Kovács Csabi, Kiss Feri, Oroszi Gabi, Oroszi Tomi, és „fater”. Mindenben próbálunk segíteni egymásnak, minden tapasztalatot megbeszélünk egymással, és megpróbáljuk közösen levonni a következtetéseket. Sokszor beülünk egymás mögé a versenyeken, segíteni a másiknak. Ha igazán eredményesek akarunk lenni, akkor ezt csak így lehet. Az évek alatt sikerült összeraknunk egy elég jó kaját, amit szintén együtt alakítgattunk folyamatosan összetevőről összetevőre, és ez is kellett most is. De ebben is benne volt az egész banda.

A sorozaton nyert szektor kupák, és az Ősz Kupa

 Milyen eredményeidre vagy még büszke?

 - Volt már pl. olyan tó1-em, ahol életemben akkor jártam először, de mégis amik leginkább beugranak azok nem is az én nevemhez köthetőek. Úgy érzem, hogy Kiss Feri 2013-as és Kovács Csabi tavalyi tusa győzelméhez is van egy kis közöm. Bár hivatalos végeredmény még nincs, de Oroszi Gabi és Kovács Csabi idén is ott lesz az elején ennek a versenysorozatnak. Szóval látszik, hogy én inkább a csapatban gondolkodom. De tény: most már nekem is virítanom kellett valamit, mielőtt még kiraknak :D

 Mi az amihez ragaszkodsz ha horgászni vagy versenyezni indulsz? Van valami rituáléd vagy „kabalád”?

 -  Mindig legyen nálam legalább 2 merítőnyél :). Más nincs, abszolút nem vagyok babonás.

 Mi kell a sikerhez egy horgászversenyen? Sok etetőanyag és csali, jó felszerelés, jó felkészültség, sok gyakorlás?

 - Sok gyakorlás, lehetőleg csapatban. Nem árt egy jó kaja sem. Ha többen vagytok és őszinték is vagytok egymással, akkor meg idővel minden alakul szerintem.

 Van valami amit még szívesen elmondanál?

 -  Köszönöm a lehetőséget, és a szervezést a szervezőknek. A fentebb említett srácoknak pedig a segítséget és a bíztatást.

 

 
 
 
Most itt vannak
Doki
szerkesztő
 
 
Eddig 1 hozzászólás érkezett. Szólj hozzá Te is!
 
töltés...
Hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
8

Lacoking

49 hónapja

Gratula Feri ! :)

 
 
 
 
Hozzászólások betöltése...
 
 
 

Videók

 

Ajánló

 

Események

 
  Vörös Zsolt nevezett a Feeder Adventures UtolShow kupa versenyre 4 napja
  Nyuresz01 nevezett a Feeder Adventures UtolShow kupa versenyre 4 napja
  papplaci87 nevezett a Feeder Adventures UtolShow kupa versenyre 5 napja
  Kéval Tamás nevezett a Feeder Adventures UtolShow kupa versenyre 5 napja
  ibolya nevezett a Feedre Adventures - Villantó kupa versenyre 6 napja
  vajdatibor nevezett a Feedre Adventures - Villantó kupa versenyre 6 napja
  feederfi nevezett a Feedre Adventures - Villantó kupa versenyre 2 hete
  Dorián Skultéti nevezett a Feeder Adventures UtolShow kupa versenyre 2 hete
 
 
 
Írok a HALATra
Doki Ha valaki nem tud belépni írjon, ne regeljen újra. Senkit nem fogok le fel írni sehonnan, de minden regisztrációt segítek megjavítani és használni. Ha jelszavad nincs meg abba is segítek
0 hozzászólás
feederadventures Az üzenőfalon ne iratkozzon senki fel versenyre!
A versenyek menüpontnál lehet kiválasztani az adott versenyt , és ugyanott lehet lemondani is.


0 hozzászólás
Szopper Zoli Sziasztok
Sajnos holnap nem tok menni

0 hozzászólás
Halmagus Halmagus nevezek a 2019.novembe.09 feeder adventues method star versenyre
1 hozzászólás
Dányádi Mónika Sziasztok. Csak az én profilom al tudtunk jelentkezni a versenyre, de a párom venne részt rajta. Így is hiteles a részvétel?
0 hozzászólás
kisszoltan92 Sziasztok!

A holnapi verseny sorsolása a kiírás szerint 6.30-tól lenne,de a Préri már téli nyitvatartással üzemel ,vagyis 7 kor nyit!
Ezért egy picit eltoljuk a sorsolást 7 órára,de ez elvileg a menetrenden nem fog változtatni. Megértéseteket Köszönöm!

0 hozzászólás
ho-ho Szép napot egy kis érdekesség zárt ivó víz tározó!
0 hozzászólás
ho-ho Szép napot tegnap atkári nagy tón horgásztam!A nagy meleg elenére 41db halat fogtam amiböl 19db ponty volt és egy 5kg töponty!A modszer a jóbevált hosszú elöke!
0 hozzászólás
ho-ho Szép estét mai horgászat atkári nagy tón 72db hal amiböl ponty kb a fele a töbi kárász volt egy 6.70kg as jöt a többi nagyon vegyes képet mutatott!De nagyon jó nap volt és megint a klaszikus hosszú elöke bizonyitott!
0 hozzászólás
Fabula János Sziasztok !
Csak egy szösszenet !
Neveztem egy versenyre, 13.-ként ! Mire eljött a verseny ideje 8.lettem a sorban, aki nem tudott eljönni lemondta, így kapott esélyt olyan aki már nem fért volna be ! Szóval akinek nem inge ne vegye magára, de addig tart lemondani , mint regisztrálni !

3 hozzászólás