A bónuszponty.

Tegnap barátommal megint nyakunkba vettük az ország egyik felét. A hajnali ébredés most sem esett jól, de valahogy mindig kibírom, minden kínért kárpótol a horgászat élménye és ébren tart a feketekávé.  Egy számunkra új vízre mentünk, a nógrádi dombok közé. Szép vidék, bár a mikrokörnyezete nem indokolja magas vételárát, mert mint megtudtuk, eladó a horgászvíz. Maga a tó szép környezetben fekszik és a halállománya is irígylésre méltó, igazi method feeder paradicsom. Lehetne. De amikor beértünk a névadó községbe, a szegénység illata csapta meg az orrunkat, mintha egy másik világba cseppentünk volna, rázós utak, omladozó házak jelentek meg szemünk előtt, a kettes út mentén fekvő szép kis városkák, falvak gazdagságának erős kontrasztjaként.

Kultúrált murvás út vezet le a tóhoz, igaz csak egyirányú, de reggel befelé, délután meg kifelé jöttünk mindannyian, így ez nem okozott gondot. A tó tulajdonképpen két tó, mi a belső nagyobb tavat vettük célba, a szokásos nevezési, sorsolási procedúra után. Az lesz a versenyünk helyszíne. Barátom a tó túlsó szélére húzott nekem - mint később kiderült, nem rosszul -, miközben én egyéb reggeli teendőimet végeztem. A bepakolás kis félreértést okozott. Azt hittem, bemehetek kocsival a helyemig, kaptam egy kis fejmosást, nem figyeltem rendesen az eligazításon.

Ahogy az április viszonylag nyugodt, lassú felmelegedést hozott, úgy a május olyan kiszámíthatatlan, mint általában a szeszélyes április szokott lenni. A népi hagyomány szerint. Magyarul frontok mennek, frontok jönnek, az meg széllel jár, hiszen azok hozzák-viszik az időjárás változásait. És itt jön képbe a viszonylag szerencsés helyhúzás. Délutánra a szél lassan ránk fújta a halat, ádáz csata dúlt a  szélső négy hely között a szektor egyért. Hol a belső pályán fogta a sporttárs a halat, hol a szomszédom húzta kissé bentebbről, aztán nekem jöttek szakmányban az egyen pontyok, amik amúgy jól küzdöttek és nagyon szépek, egészségesek voltak, olyan nyurgaponty félék. Majd a végére földim kezdte egalizálni a kupáért folyó versenyt, ami végül is négyünk közt a javamra dőlt el néhány dekával.

De itt még nincs vége a történetnek, ez még nem a csattanó volt, az csak azután jött. Az arculcsattanó. Megint bebizonyosodott, hogy bónuszponty nélkül nem megy. Tapasztalatom szerint, ahhoz, hogy szektort nyerj, kell legalább egy bónusz, olvasatomban 5-6 kilós jószág, hogy versenyt, ahhoz meg kettő, vagy egy kétszer ekkora. Hm. Most elég lett volna a versenyhez is egy! De megint nem jött, ahogy versenyek óta megszokott. Így maradt a jól megérdemelt szektor kettő. teszem hozzá, társaim közül bármelyikünk megérdemelte volna. Bentebb az egyik "bosszantó", egyébként kiváló horgász sporttársam megint megelőzött nagy pontyaival, amiket még a délelőtt folyamán akasztott. Más módszer, más méretű halak...

Most pedig készültem rá. Beszereztem egy, még az én igényeimnek is megfelelő erősebb, de nem túl merev botot, hogy esetenként túldobjam az etetésem, remélve a nagyobbak beköszöntét. (A márka említését itt kihagynám. Nem! Majd, ha fizetnek érte, keressék bátran Dokit ez ügyben...) Sajnos azonban rögtön az első dobásra összegubancoltam, használhatatlanná téve azt. Az ügyetlenségem, a nagy szél, a zsinór, az orsó? Nem tudom, mi volt az oka, de lőttek a tervnek. Dobáltam bőszen az egyébként jól bevált negyven méteremet, jutalma a szektor sok. A versenyt egyébként a másik szektorban barátom, most már csapattársam nyerte, rögtön első halnak megakasztva egy bónusz tizenkettest. Mondom, egyenlő pályák, egyenlő esélyek... Innen is gratula a sokadik győzelméhez. Nekem meg még dolgozni kell ezen a bónuszponty projekten. Hétvégén újra alkalmam lesz rá.

Kíváncsi lennék rá, nektek mi a véleményetek erről?